A beszéd központi állítása szerint a technológiai fejlődésről alkotott elképzelések – különösen a techno‑determinista narratívák – ma már ideológiai erőközpontok részévé váltak. A szerző röviden bemutat egy videóinstallációt és annak vizuális metaforáit, majd abból kiindulva feszegeti, hogy a digitális innováció és a mesterséges intelligencia fejlődése mennyiben látszik elkerülhetetlennek vagy önmagát előidézővé.
A vizuális példák — Lichter Péter installációja, a Terminátor‑kéz ikonográfiája és a szovjet „holt kéz” doktrína — mind azt a félelmet jelenítik meg, hogy a technológia autonóm mechanizmusként működve önbeteljesítő jövőt hozhat létre. A glitches esztétika és a „streamből érkező jövő” motívumaiból a szerző azt a következtetést vonja le, hogy a technológiai kikerülhetetlenség narratívájának erősítése kulturális és stratégiai következményekkel jár.
A gazdasági dimenziót Shoshana Zuboff megfigyelési kapitalizmusra vonatkozó kritikáival köti össze: a „smart” és a „kényelmi” retorika gyakran az önkéntes „átadást” eufemisztizálja, miközben üzleti modellek tőkésítik az emberi viselkedésre vonatkozó adatokat. Az előadó pedagógiai és társadalmi javaslatokkal is él — többek közt a digitális önkéntesség megkérdőjelezésére, a vizsga‑ és oktatási gyakorlatok adaptálására és a kézírás, mint humán rekvizitum megőrzésére —, végül a technológiai inevitabilizmus kritikájának szükségességét hangsúlyozza a digitális kapitalizmus ellensúlyozásához.
AI generated summary - by rentiT